Fekete I. Alfonz

A mosolygó zsonglőr

2,500Ft ÁFA-val 1,875Ft ÁFA-val

Fekete I. Alfonz 1986-ban született Szabadkán. Budapesten és Szegeden végezte egyetemi tanulmányait. A prózán kívül kritikákat ír, valamint fantasyvel, tündérmesékkel és gyerekirodalommal foglalkozik.

Moskát Anita ajánlója a könyvhöz: Tessék, csak tessék! Nem csalás, nem ámítás, íme a mosolygó zsonglőr első trükkjei! Nehogy azt higgyék, hogy papíron zsonglőrködni veszélytelen mutatvány. Fekete I. Alfonz felkap bármit, ami a keze ügyébe kerül, egyszerre játszik mágikussal és hétköznapival, hogy az egyik pillanatban még az éjszakai buszon zötykölődjünk a gyroszszagban, a másikban pedig már krétarajzzal bírjuk szóra a budapesti házakat. Ezen a porondon Kaczor király dörzsölt politikus, Róka Rudi pubertáskori problémákkal küzd, és megfér egymás mellett Vitéz László és Pancimanci, a középkori Bizánc és Kun Béla. Néha ikonikus, máskor a társadalom vagy az emlékezet pereméről verbuvált alakokért nyúl, akiknél biztosan lehetne találni dicsőbbeket, de pont ezzel a nyers őszinteséggel, ezzel az öniróniával tudnak legjobban beszélni az itt és mostról. Figyeljék a labdákat, figyeljék a kezét! Mondtam, hogy nem veszélytelen a mutatvány, de ne csak a zsonglőrért izguljanak. Felkavaró trükkök következnek. Nyomot hagynak abban is, aki nézi, aki forgatja.

A borítót Labundy Katalin fotójának felhasználásával Szabó Péter tervezte. A József Attila Körrel közös kiadás. A 203. JAK-füzet. Sorozatszerkesztők: Balajthy Ágnes és Borsik Miklós.

SKU: BOOK-9786155470097 Kategóriák: ,
Szerző

Fekete I. Alfonz

ISBN

9786155470097

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A mosolygó zsonglőr” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

1

Részösszeg: 2,243Ft

KosárPénztár

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez