Turi Tímea

Egyszerre egy beszéljen

2,990Ft ÁFA-val 2,243Ft ÁFA-val

Az Egyszerre egy beszéljen Turi Tímea negyedik verseskötete, amely ironikusan, ugyanakkor veszettül komolyan kapcsolódik a szerző korábbi, máshonnan megszólaló, A dolgok, amiről nem beszélünk (2014) című könyvéhez. Hiszen időközben nagyon is szó lett azokról a bizonyos dolgokról, amelyek a versek alaphelyzetéül szolgálnak: az új kötet már a végtelen sok megszólalásból ki sem hallható egyet keresi, azt az egyet, egyszerre egyet, akire épp figyelni akar.

Az egy szintre emelkedés, az egyenrangúvá válás lehetőségének költészete ez, ahol Odüsszeusz egy szőrös pacák, akinek hosszan tartó útját az egész világ úgy ismeri, mintha mostanság posztolta volna végig egyes állomásait a közösségi médiában. A mitológiai szereplők és történeteik belesimulnak a hétköznapok történéseibe, szinte testközelbe kerül a múlt, miközben az a kérdés emelkedik az összes fölé, hogyan élhető meg a hit a 21. században.

A kötetben kilenc vers olvasható Bevezetés az imádkozásba címmel, melyek a ciklusok élén állva folyvást visszavezetik az olvasót ehhez a nullponthoz, hogy az utánuk következő versekben újabb ismerős helyzetben találja magát, vagy találjon ott valaki mást ebben a belakható költészetben.

Szerző

Turi Tímea

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2023

Kötés

Ragasztott, visszahajtott füllel

Oldalszám

100

ISBN

978-615-6199-88-1

Várható szállítás

2023.05.05.

Súly

13 gr

Méret

140×160 mm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Egyszerre egy beszéljen” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

0

Nincsenek termékek a kosárban.

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez