Pintér Tibor

Hangok és szavak erdeje

3,590Ft ÁFA-val 2,693Ft ÁFA-val

Mit is vesz kezébe az emberélet útjának bármely felnőttkori szakaszában, aki A hangok és szavak erdebe téved? Pintér Tibor tanulmányokkal, könyvek bemutatásával vezet bennünket ebben a világban. Ablak nyílik az európai klasszikus zene elmúlt rom-négy évszázadára, zenével kapcsolatos szokásokat és gondolatokat, zeneesztétikai folyamatokat ismerhetünk meg. Megelevenedik a korabeli és jelenkori gondolkodás a zenéről, játszásmódokról, miközben a szerző a legapróbb információmorzsának ugyanúgy tud örülni, mint a nagy gondolatoknak. A leghíresebb csomópontokat illik időnként újratárgyalni – itt sor kerül például a népszerű korszakát élő francia barokkra, a Don Giovanni és Kierkegaard viszonyára, de A varázsfuvola kapcsán felmerülő kínos kérdésekre is. Az Ex librisekben az Élet és Irodalom című hetilap olvasóinak 14 alkalommal mutatott be négy friss könyvet, így megbecsülhető, hogy több mint 50 minikritika – és a könyv harmadik harmadában néhány hosszabb – segítségével a közelmúlt könyvtermésének javát is átfoghatjuk. Az sem véletlen, hogy a kötet zárószövege Fodor Géza munkásságának állít emléket – a zeneesztétika, az operáról való gondolkodás itthoni megkerülhetetlen alakja volt, figyelmének irányai Pintér számára is meghatározóak.

Pintér Tibor zeneesztéta. Legfőképp a 18. század zenéje iránt érdeklődik. Az ELTE BTK Esztétika Tanszékének oktatója, az MTA köztestületi tagja. Orgonán, csembalón és zongorán játszik. A Prae Kiadónál korábban regénye jelent meg, A harmónia tébolya címmel.

Interjúk

Pécsett

Kis Présházban

Négyen a Présben – Pintér Tiborral

Szerző

Pintér Tibor

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2022

Kötés

Ragasztott, visszahajtott füllel

Oldalszám

300

ISBN

9786156199348

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hangok és szavak erdeje” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

0

Nincsenek termékek a kosárban.

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez