Tóth Réka Ágnes

Ultraibolya

2,990Ft ÁFA-val 2,243Ft ÁFA-val

Ferencz Mónika ismertetője: Tóth Réka Ágnes első kötete vándorlás a szerző saját csodaországában — az ismerős nyúltól egy felcímkézetlen üvegig, ami ellehetetleníti a felnövést. Az Ultraibolya nem egyszerű utazást ígér, de olyat, amelynek macskakövein megéri végighaladni, és közben megfejteni a felettünk repülő színes madarak és az út mentén burjánzó megnevezhetetlen virágok jelentéseit. A szerző egyszerre utasít, hogy folytassuk utunkat, egyszerre veszi fel az idegenvezető szerepét, és érezteti, hogy amiben vagyunk, az egy álom, egy film, amiben biztonságban haladhatunk tovább. Máskor futóversenynek álcázza a megtett kilométereket. Mindegyik út egy kapcsolódás lehetősége. A természethez és az emberekhez. És még akkor is, ha a versek végén sokszor kifakuló emberalakokhoz, megoldhatatlan képletekhez vagy összezárt szájakhoz jutunk, Tóth Réka Ágnes ezzel a mindent bevilágító kötettel végérvényesen bebizonyítja, valójában azért nem a cél a fontos, mert az út legfontosabb tapasztalata az, ha sikerül közben önmagunkhoz kapcsolódnunk.

Szerkesztette Péczely Dóra

A borítót Gallai Judit Ágnes festménye felhasználásával Szabó Imola Julianna készítette.

Kategóriák: ,

Interjúk

Kis Présházban

Kis Présházban 2.

Szerző

Tóth Réka Ágnes

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2022

ISBN

978-615-6199-52-2

Várható szállítás

2022. június

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ultraibolya” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

0

Nincsenek termékek a kosárban.

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez