Méhes Károly

A fikusz téliesítésének napja

2,790Ft ÁFA-val 2,093Ft ÁFA-val

Vörös István ajánlja a kötetet: „Reggelente néha véres a szám / beleharapok a nyelvembe / álmomban Mert még álmodok” – zárja egy versét Méhes Károly, a középnemzedék egyik legizgalmasabb alkotója. Az izgalmas mellé mondhattuk volna szerethetőt is. Ami nagy kincs a sok savanyú, kiábrándult, esetenként persze nagyon jó szerző között. Egy olyan, reális derűvel megáldott költő, aki nem fél megmutatni a nehézségeket és az élet ebből következő összetettségét, de van olyan bátor, hogy kiénekelje a minden mögött, mindezek ellenére meglevő derűt. Még álmodik. Benne derű van, és ezt a derűt képes megosztani olvasóival, így aztán élni segíti őket. A magukra ismerés örömét nem ronthatja el a kisszerűség kedvetlensége. Mindaz, amiről itt szó van, lényeges, legyen az akár a legapróbb ügy is. Fontos dolgok történnek a költővel, és azt mondja nekünk, hogy velünk is fontos dolgok történnek. Ha valódiak. Mert Méhes Károlynak valódi minden egyes szava, valódi világról ír, valódi olvasóknak.

Méhes Károly (1965) versekkel kezdte pályáját, és bár a későbbiekben erőteljesen a próza, azon belül is főképp a novella felé fordult, sosem hagyott fel a költészettel. Ennek bizonyítékai rendszeres publikációi a Jelenkorban, a Vigiliában, a Műhelyben és az Élet és Irodalomban, valamint ez a kötet, amelyben az utóbbi évtized termésének legjavát adja közre.

Kategóriák: ,
Szerző

Méhes Károly

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2022

Oldalszám

96

ISBN

9786156199744

Várható szállítás

2022. 09. 26.

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A fikusz téliesítésének napja” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

1

Részösszeg: 1,350Ft

KosárPénztár

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez