A kanizsai Hidegház

Sziszifuszi munkával összerakható egy város múltja a régészeti ásatások, levéltári anyagok, anyakönyvi kivonatok, privát levelek, családi Bibliára vagy más könyvekre írott széljegyzetek segítségével. Ugyanilyen óriási vállalás a saját múltunk tárnájába lemenni, emlékeink, családi legendáriumaink, régi térélményeink, illatok, hangok, izomemlékek megidézésével. Felmutatni az utcabeli boltost, egy renitens családtagot, egy könyvesbódét, egy zsinagógát, az iskolák világát, és még rengeteg olyan egyedit, amire ha más is ráismer, máris általánossá változik.

A kanizsai Hidegház egy szegény család másodszülött fiának története. De ne gondoljunk arra, hogy majd király, vagy kőgazdag mágnás lesz belőle. Esterházy Péterrel szólva a főszereplő „egy ürge”, egy egyszerű ember – és éppen ez az izgalmas benne: akármelyikőnk lehetne. Talán csak a fokozott érzékenysége és irodalmi tájékozottsága különbözteti meg a szomszéd munkástól. De nem hordja magasan az orrát, egy a kanizsaiak közül. Mert a könyv Nagykanizsán játszódik, a második világháború után. Sokan ráismernek majd a város különböző részeire, még ha olyanok is vannak benne, melyekre csak régi térképeken, vagy nagyon idős emberek emlékeiben bukkanhatnánk.

A múlt nem puzzle, sosem lehet minden darabját kirakni. Minél többet tudunk, annál jobban látjuk a hiányokat. Egy irodalmi mű sem kirakós. Mohai V. Lajos a szubjektív kép intenzitásán dolgozik. Tekeredjen csak az az emlékkígyó. Összetéveszthetetlen melankóliájú sorai maguk is több irányba nyitható időkapszulák.