Balázs Géza szerk., Dede Éva szerk.

Európai helyesírások – az európai helyesírások múltja, jelene és jövője

3,900Ft ÁFA-val

Egy nép helyesírása nemzeti szimbólum, nemzetösszetartó erő. A helyesírások egyúttal magukban hordozzák az adott nyelvi kultúra történetét, hagyományait, ezért is ütközik szinte mindenütt ellenállásba egy-egy “logikai” helyesírási reform. Az európai helyesírások gyökerei a középkorba nyúlnak vissza, alapelveik, fejlődésük hasonló, szabályozásuk nyelvi akadémiákhoz, kutatóintézetekhez, tekintélyes kiadókhoz kötődik. A helyesírások alapelvei szinte mindenütt a kiejtés, a szóelemzés és az értelemtükröztetés. Emellett a hagyomány válik fő elvvé, vagyis az európai helyesírások folyamatosan szakadnak el az élőnyelvi változásoktól, s lesznek a történelem, a nyelvtörténet, a hagyomány őrzői. A Magyar Nyelvstratégiai Kutatócsoport 2004-ben a magyar nyelvi kultúra jelenéről és jövőjéről egy kétkötetes munkát adott ki (az MTA támogatásával). 2008-ban a PRAE.HU-val közös kiadásban Európa 39 nyelvének történetéről, jelenéről és stratégiájáról jelentetett meg tanulmánykötetet (NKA és OKM támogatással) Európai nyelvművelés – Az európai nyelvi kultúra múltja, jelene és jövője címmel. Ennek a kötetnek szerves folytatása az Európai helyesírások, amelyben 23 nyelv helyesírását mutatjuk be, valamint kitekintünk a hatalom és helyesírás kapcsolatára, a zenei ortográfiára, valamint az internetes (technokulturális) világ helyesírására. Szerzőink a klasszikus és modern magyar filológia elkötelezett munkatársai, akik különböző intézményekben a nyelvi kultúrák kutatására és oktatására szakosodtak.

Szerkesztette: Balázs Géza; Dede Éva

SKU: BOOK-9789638820525 Kategóriák: ,
Szerző

Balázs Géza szerk., Dede Éva szerk.

ISBN

9789638820525

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Európai helyesírások – az európai helyesírások múltja, jelene és jövője” értékelése elsőként

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

0

Nincsenek termékek a kosárban.

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez