Legéndy Jácint

FBI: Maffiaszólam

3,300Ft ÁFA-val 2,475Ft ÁFA-val

A versekben szereplő történetek és karakterek hitelességét is igazolva a téma hazai szakértője, az immár Pulitzer-díjas Dezső András (Maffiózók mackónadrágban, Magyar Kóla) írt a kötethez stílszerűen, versértékű fülszöveget: A tartozást behajtják. S a költészetnek volt egy komoly tartozása, amit most Legéndy Jácint fizet ki, hiszen versekbe foglalta a rendszerváltás utáni évek éjszakáinak világát. A sztorit, a nagy korszakot, amit már sokan megénekeltek, de úgy, ahogy ő, idáig senki sem. Tehát az oratóriumban felbukkanó karakterek jórészt valós szereplők. Emberek, akik dumálgattak, nem sejtve, hogy a történeteik egyszer majd versekben kelnek életre. A maffiafeleség, a maffiafőnök, vagy éppen a börtönben becsavarodott verőlegény drámái ezek. Olyan drámák, amiket a brutalitás, illetve az esendőség keretez, mindaz, amit a rendszerváltás utáni káosz kreált. Dolgok, amelyek az évek múltával szerethetőbbé váltak. Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.

Kategóriák: ,

Tanulmányok, Kritikák, Recenziók

Megjelent Legéndy Jácint új verseskötete, az FBI: Maffiaszólam! – dunszt.sk

Legéndy Jácint új verseskötete, az FBI: Maffiaszólam a rendszerváltás utáni évek lírai szempontból idáig teljesen érintetlen jelenségét, az olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján. A könyv egyéni és újszerű felépítéséből adódóan hagyományos verseskötetként, s mellesleg oratorikus verseskötetként ugyancsak olvasható.

Verseskötet jelent meg a maffiáról – ahmagazin.com

Megjelent Ledéndy Jácint új verseskötete, amelyben a rendszerváltás utáni olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be. Az FBI: Maffiaszólam valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján készült.

Az alvilág költészete – MixMagazin

Február végén jelenik meg Legéndy Jácint új verseskötete a rendszerváltás utáni évek lírai szempontból idáig teljesen érintetlen jelenségét, az olajmaffia és a diszkómaffia világát mutatja be valós szereplők elmondásai, illetve a költő saját élményei alapján. Hogy is tartja a mondás? Az alvilágnak nincs romantikája. Tényleg nincs. De Legéndy Jácint révén immár van költészete.

Részletek a Népszavában

Legéndy Jácint FBI: Maffiaszólam címmel készülő, oratorikus verseskötetéből.

 

 

Szerző

Legéndy Jácint

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2022

Kötés

Ragasztott, visszahajtott füllel

Oldalszám

74

ISBN

9786156199232

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„FBI: Maffiaszólam” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

1

Részösszeg: 1,493Ft

KosárPénztár

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez