Láng Orsolya

Személyes okok

2,790Ft ÁFA-val 2,093Ft ÁFA-val

Láng Orsolya verseiben beszélgetés van.

Nem kell hallgatóznunk, a személyes okok ránk céloznak. De végül megosztható-e az együttlét? A szeretetünk, a két törött felünk, a pontos tévedések, a lábon kihordott meghittség, a szénfekete bírvágy, a csontfehér gyász? Képes-e legalább a költészet visszanyerni belőlük valamit? Talán igen.

Mert a beszélgetés nem összefoglalása a napnak, nem a terveink leltárja, nem felgöngyölített szőnyeg. Minden valódi beszélgetés titkos élet, benne a Másik által színről színre ismerjük fel: önmagunkat. Átlátunk, ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén. Az elveszített időt pedig mintha éppen azzal menthetnénk meg, hogy a sétánkba – amikor gyalog előztük az éjszakai járatot – belereggeledik. Persze az ilyen fontos beszélgetések alkalmával is kénytelenek vagyunk tudni, hogy apró dolgainkban – hiába vigyázunk rájuk – beépített elévülés van, az átmenetik ködös ideje.

Próbálunk úgy élni, hogy történet legyünk.

Fehér Renátó

Kategóriák: ,

Műhelyesszé

Párhuzamos létezésben – Láng Orsolya műhelyesszéje – kortarsonline.hu

Láng Orsolya 2021-ben megjelent, Személyes okok című verseskötete az év egyik legfigyelemreméltóbb költői vállalkozása volt. A sokoldalú, filmrendezőként is ismert alkotó műhelyesszéjében többek között kitér arra, hogy miért nincs nagy különbség a költő és az emberjogi aktivista között.

 

Interjúk

Pécsett

Négyen a Présben – Láng Orsolyával

Láng Orsolya: Hallgatásra van okunk, halogatásra nincs – litera.hu

Ha úgy tetszik: hallgatásra van okunk, halogatásra nincs. Hallgassunk jelentőségteljesen, de ha kell, beszélgessünk úgy, hogy az kívánnivalót hagyjon maga után. Jó dolog a kívánnivaló. Láng Orsolyával beszélgetett a Litera a Személyes okok című verseskötete kapcsán.

A versírás zaklatott periódus – marosvasarhelyiradio.ro

Láng Orsolya: Személyes okok című verseskötete, ahogy a cím is jelzi, a költő szükségeltéből született, vagyis az írásból. Abból a nagyon erős belső érzésből, amely nyomán kikívánkozik mindaz, ami belülről feszít, ami ha kiíródik, a belső megnyugvást eredményezi, vagy legalábbis egy pillanatnyi békességet. Láng Oroslya versei ugyanúgy arról a kis világról szólnak, ami a szerzőt körülveszi, mint naplója, vagy útijegyzetei, amelyekkel szintén ebben az évben találkozhattunk, a Pályamatricákkal. Csakhogy a vers sokkal mélyebben ás le, mélyebb érzéseket hoz felszínre.

Kritikák, recenziók, hírek

Vásári Melinda: A kaleidoszkóp prizmáiban – es.hu

Visszatérő élmény, hogy a bevett nyelvi fordulatok áthatják a mondottakat, vagy akár alakítják is a mondandót. Már a cím érzékelteti ezt, amennyiben visszhangzik benne a nyilvánosan megosztani nem akart indoklásra használt formula: „személyes okok miatt…”, vagyis pontosan az, ami általában rejtve marad. A címadó versben utal is erre a beszélő: „az igazi személyes ok / csak találgatható, mert mindenkinek / elegendő oka van a hallgatásra.” (40.) A kötet olvasásába még bele sem kezdett az olvasó, máris látszólag ellentmondásokkal találja szemben magát – a személy helyett csak árnyékával találkozhat, aki indítékainak megosztása helyett inkább a hallgatást választaná. Van mégis valami, ami hiteles és őszinte lehet a fentebbiek alapján, ez pedig éppen az explicitté tett torzító hatás, ami a személyesség és a médium lenyomataként, „árnyékaként” hírt adhat a személyes valóságról.

Balázs Imre József: Mozgó archívumok – es.hu

Személyes okok a személyesség problémakörét már a kötetcímben, eleve felvállalja, és talán emiatt is jut legmesszebbre ebben az irányban. A Pályamatricák-kötetben a konkrétumokat sokszor vizuális elemek, fotók jelentették, ebből bontakozott ki a másikkal folytatott, már abban a kötetben is nyelvileg jól megmunkált dialógus. A Személyes okokból hiányzik a képi dimenzió anyagszerűsége, de sok helyen érezhetjük azt a kötet olvasása közben, hogy valamiféle ekphrasziszokat, rejtőzködő képek leírásait olvassuk.

Vidosa Eszter: Reflektált lenyomatok – kulter.hu

Láng Orsolya második verseskötetét olvasni terek, illékony pillanatok és maradandó történetek közötti utazás. Már-már zavarba ejtő közvetlenséggel képes kialakítani kapcsolódási pontokat a befogadóval. Az, hogy a kötet verseinek hangvételét a nagyon közeli és ismerős minőségek jellemzik, a nagy műgonddal és aprólékossággal megformált költői nyelv, illetve a versekben létrejövő egyedi perspektíva érdeme. A Személyes okok költeményei az idegenségérzet, valamint az utazás, úton levés, útkeresés – mások és saját magunk keresésének – toposzaival érik el, hogy izgalmas játék alakuljon a versek javarészt meg nem nevezett megszólítottjai, a költői szubjektum, illetve az olvasó között.

Szabados Attila: Hogy történet legyen – barkaonline.hu

Láng Orsolya negyedik kötetében, a Személyes okokban a szövegek széles formai-esztétikai skálán mozognak. Egyrészt olvashatunk hosszú, elnyújtott, valamint szikár és rövid verseket is, másrészt a kötet címe változatos tartalmi skálát enged, az ezekhez tartozó beszédmód – ha a szövegek fő irányvonalait nézzük – mégis egységesnek tűnik. Merész darabjain (mint a Charles Baudelaire: Az albatrosz című vers, amely intertextuális és metanyelvi síkokon is erős, vagy az Egy üres alakzat utóképeinek mozaikos jellege) túl nagyon is kapcsolódik a gyökerekhez, merít a gyerekkorból, az időbeliség a kötet egyik fontos vezérfonala. Ez utóbbihoz jelentőségteljes üzenetet hagy Harca a jóval című verse: „Próbál úgy élni, hogy történet legyen, ne beszélő.”

 

Könyvbemutató

Könyvbemutató – Láng Orsolya: Személyes okok

Láng Orsolya Személyes okok című verseskötetéről a szerzővel Balogh Endre és Gálfalvi Ágnes beszélget a 27. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron.

 

 

 

 

Szerző

Láng Orsolya

Kiadó

Lector Kiadó, Prae Kiadó

Megjelenés éve

2021

ISBN

9786156199126

Szerkesztő

Lapis József

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Személyes okok” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

1

Részösszeg: 1,875Ft

KosárPénztár

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez