Szkárosi Endre

A másik egy

3,990Ft ÁFA-val

A másik egy című emlékirat Szkárosi Endre korábbi visszaemlékezése (Egy másik ember, Eszmélkedéstörténeti emlékirat 2011, Orpheusz Kiadó) folytatásának tekinthető. A szerző azt tűzi ki célul, hogy az 1995-től 2012-ig terjedő életszakasza személyes kultúrtörténetét írja meg, azaz annak az avantgárdban gyökerező művészeti életnek a szubjektív felidézését vállalja, melyben aktív formálóként vett részt. Kockázatos és nagyvonalú akció, hiszen a kultúra személyes nézőpontja az alkotót magát is feltárja, és szükségszerűen magánéleti szálak is szövődnek a történetbe. Az olvasó ezt az izgalmas keveréket tarthatja kezében, és követheti Szkárosi Endre művészeti pályájának alakulását, a művek születési körülményeit, a tudományos pályája nehézségeit, valamint betekintést kaphat baráti, családi viszonyaiba. A könyv amellett, hogy pontos kultúrtörténeti dokumentum, magánéleti emlékirat is, és mint ilyen visszaemlékezés, szükségszerűen szubjektív és a fikciós szépirodalom területén is helyt áll, fejlődésregényként is olvasható.

Felelős szerkesztő: Kerber Balázs és Szilágyi-Nagy Ildikó

A borítót Hamarits Zsolt fotójának felhasználásával Szalay Miklós készítette.

Szerző

Szkárosi Endre

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2024

Kötés

Ragasztott, visszahajtott füllel

ISBN

978-615-6675-39-2

Méret

140×195 mm

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A másik egy” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

0

Nincsenek termékek a kosárban.

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez