Képes beszéd

Milián ​Orsolya első kötetében az elmúlt években megjelent vegyes tematikájú tanulmányait olvashatjuk. A fiatal irodalomtörténész érdeklődése valóban sokrétű: az általa tárgyalt szerzők között különböző korok eltérő stílusú alkotóit találjuk. A sor Shakespeare-től Mikszáthon, Ottlikon, Nabokovon át a kortárs szerzők műveiig terjed, hogy csak néhány példát említsünk. Az elemzéseket azonban összefogja az elméleti megközelítés, kiemelten a narratológiai megfontolások, valamint a vizualitás és az irodalom kapcsolata. Utóbbi szervesen illeszkedik a szerző szűkebb tudományos területéhez „ doktori disszertációját az ekphraszisz (vizuális reprezentációk verbális reprezentációja) tárgyában nyújtotta be. A vizualitás témakörén belül mind a képzőművészeti alkotások, mind a film irodalmi megjeleníthetőségével, egymásra hatásával foglalkozik, kapcsolódva a medialitásnak az utóbbi években az irodalomelmélet homlokterébe került problémaköréhez. A tanulmányokat a tudományos szövegektől szokatlan ” de szakmaiságukat egyáltalán nem csorbító „, könnyed, mondhatni „laza” stílus teszi egyedien élvezetessé