Helga Flatland

Egy modern család

3,990Ft ÁFA-val 2,993Ft ÁFA-val

Egy népes norvég család elutazik Olaszországba, hogy megünnepeljék az apa, Sverre hetvenedik születésnapját. A vacsorán azonban ünneplés helyett a szülők bejelentik, hogy negyven év házasság után elválnak: úgy érzik, teljesítették a gyerekek felé vállalt kötelességeiket, és nyugdíjas éveikre új alapokra akarják helyezni az életüket. Három felnőtt gyerekük, Liv, Ellen és Håkon számára viszont a család még mindig a középpont, az értékeik, döntéseik és ambícióik legfontosabb forrása.

A szétmálló biztonságérzet, a túl későn felismert igazságok és a személyes csalódások nyomán több évtizedes családtörténet bontakozik ki a három testvér nézőpontjain keresztül. Felnőtt mese az összetartozásról, a függetlenségről, és arról, hogy mit is jelent valójában a család.

Helga Flatland Egy modern család című regénye 2017-ben elnyerte a Norvég Könyvkereskedők díját. Számos nyelvre lefordították, a könyv nemzetközi siker lett. Norvégiában több mint 50 ezer példányban kelt el.

Tanulmányok, kritikák, recenziók

Egy család intimitásának koncentrikus körei – dunszt.sk

Helga Flatland a Norvég Könyvkereskedők díját 2017-ben elnyert regényének címében a modern család jelzős szerkezetet akár a skandináv jóléti modellre is cserélhetnénk. Ugyanis a háromféle narrációs nézőpontból, előbb a két lány, a családos újságíró, Liv (40), a kommunikációs szakértő, Ellen (38), majd a kissé öntörvényűen gondolkodó, ám rendkívül intelligens fiú, Håkon (30) szemszögéből elmesélt történet ezen a közép-európai szemmel nézve mégiscsak vattába csomagolt társadalmi kontextuson belül rajzolódik ki. Némi malíciával azt is hozzátehetjük, milyen szerencse, hogy még ezen a szociális védőburkon is keletkeznek olykor repedések, amelyből arra következtethetünk, hogy az emberi létezésben legalább annyi univerzális tapasztalat létezik, mint amennyi specifikusan egy-egy kulturális régióra vagy nemzetre jellemző kizárólag.

Ajánló – gaboolvas.blogspot.com

A norvég szerző regényében egy felnőtt családdal találkozhatunk, amelyben sokan képesek lesznek felismerni önmagukat. A történet egyszerűségében mászik be a bőrünk alá. Olvasmányos, a hétköznapokat és az emberi kapcsolatokat bemutató mű. Meglepő családtörténet, ami valami fontosat mond el nekünk. A középpontban a szülők és a gyermekek, a testvérek, a barátok közötti kapcsolatok szövevényes hálója bontakozik ki. Van frusztráció, bizonytalanság és elfojtott indulatok, ahogy egy családban mindenütt. Helga Flatland érdekes témát dolgozz fel, a kapcsolatok mélyére ás le, mutatja meg karakterei érzelmeit.

Helga Flatland: Egy modern család – kultura.hu

Mi lesz, ha a hetvenes szülők negyvenévnyi házassággal a hátuk mögött elválnak? Helga Flatland regénye, az Egy modern család megmutatja.

„Túl nagyok vagyunk Olaszországhoz” – Az Egy modern család című regényről – magyarkurir.hu

Helga Flatland norvég írónő Egy modern család című regénye 2017-ben méltán lett a rangos Aschehoug Kiadó sikerkönyve. Több mint ötvenezer példányban kelt el, megkapta a Norvég Könykereskedők Díját, majd a lehető legjobb értelemben vett nemzetközi bestsellerré vált.

Ha a gyerekkor hazugság – prae.hu
Helga Flatland regényéről, az Egy Modern családról beszélgetett a kötet szerkesztője, Molnár T. Eszter és Takács Gabriella a Story és a Best magazin főszerkesztője.
Helga Flatland: Egy modern család – konyvterapia.hu
Remek családtörténet. Mohón és gyorsan olvasom (pedig lassan kellene, mert van mit ízlelgetni) egymás után az eddig is érzékelt, de meg nem fogalmazott gondolatokat. Ez a történet rólam szól, és rólad, a testvéredről, a gyerekedről, apukádról, anyukádról. Hömpölygő önelemzés a család viszonylatában. S van-e erre jobb hely? Találsz-e tükröződőbb tükröt, mint a család?
Egy modern család – kulturpara.hu

Felnőtt mese az összetartozásról, a függetlenségről, és arról, hogy mit is jelent valójában a család – pláne, ha a hetvenes éveikben járó szülők bejelentik gyerekeiknek, hogy új alapokra kívánják helyezni hátralévő éveiket: elválnak. Bumm! A felnőtt gyerekeik mellérendelt viszonyból átmennek alárendeltbe, és vegzatúrának vetik alá őket. De vajon van-e erre joguk? És valamikor vissza tudnak-e találni a saját magukba vetett hithez, bizalomhoz? Bonyolult érzelmi viszonyok három szemszögből. Helga Flatland Egy modern család című regénye a Prae Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban.

Beleolvasó – Helga Flatland: Egy modern család (részlet) – olvassbele.com

 

 

Szerző

Helga Flatland

Kiadó

Prae Kiadó

Megjelenés éve

2021

Oldalszám

256

ISBN

9786156199171

Fordító

Medgyesi Ágota

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Egy modern család” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kosár

1

Részösszeg: 1,875Ft

KosárPénztár

Üss ENTER-t a kereséshez, vagy ESC-et a kilépéshez